|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 3 találat | lapozás: 1-3 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Fekete Margit 2009. október 20.Október 23-án avatják fel Kolozsváron a Szakáts Béla temesvári szobrászművész tervei alapján készült 1956-os emlékművet. Az emlékmű avatásán budapesti, bukaresti és kolozsvári hivatalosságok is részt vesznek. Az 1956-os emlékmű ötlete eredetileg Tibád Zoltántól, a Kolozsvár Társaság munkatársától származik. 2005-ben tizenkét erdélyi magyar szobrászművésznek küldték el a pályázati felhívást. A bírálóbizottság a Székelyföldről elszármazott, Temesváron élő Szakáts Béla munkája mellett döntött. Az ajtó jelkép, ‘56-os szimbólum: egyik oldala a börtönkapu, a másik pedig, a rajta lévő napszimbólummal, a rozettával a jóreménység, a szebb jövő jelképe. Az ‘56-os emlékmű avató ünnepsége beilleszkedik a Kolozsvár-napok programsorozatába. Október 22-én Kolozsvári barokk címmel helyi fényképészek munkáiból nyílik kiállítás, majd ünnepi hangverseny lesz a Magyar Operában. Október 24-én a Kolozsvár Társaság székhelyén Cs. Szabó Lászlóra, Kolozsvár „egyik szerelmesére” emlékeznek, beszédet mond Pomogáts Béla. A Gy. Szabó Béla Galériában megnyitják Fekete Margit képzőművészeti emlékkiállítását, este pedig Jancsó Miklós színész által összeállított műsort tekinthetnek meg az érdeklődők, ezt a Szomszédnéni Produkciós Iroda műsora követi. /Ferencz Zsolt: Kétarcú szobor a Sétatéren – emlékeztetőül. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./2009. október 27.Fekete Margit festőművész egész életét szülővárosában, Kolozsváron élte le, évtizedekig a város főterén lakott, de soha nem rendezhetett itt kiállítást, hangzott el október 24-én a főtéri Gy. Szabó Béla Galériában megnyitott kiállításon. Fekete Margit életéről és munkásságáról Tibori Szabó Zoltán újságíró beszélt. A művész alkotásainak legjava csak magángyűjteményekben maradt fenn. Az 1903. március 18-án Kolozsváron született Fekete Margit gyermekkorától festő akart lenni. Negyven évvel ezelőtt hunyt el. A most kiállított munkái főképpen önarcképei, portréi és csendéletei. /Köllő Katalin: Kiállítás egy elfeledett festőművész emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./2010. július 31.Emlékezés egy tanítóraTeljes életet élt A jó pedagógust sokáig megőrzi jó emlékezetében a hálás emberi közösség. Egy székely-mezőségi falu magyarságának nevében idézi a nemrég örökre eltávozott tanító néni emlékét Fekete Gergely és Pánczél Csaba levele. – A sámsondi hegyoldalon elhervadt egy piros rózsa – ezzel a mottóval búcsúzott a Mezősámsondi Citera- és Dalcsoport Fekete Margittól 2009. augusztus 1-jén. Fekete Margit (1946. március 21. – 2009. augusztus 1.), falunk tanítónője, 37 éven át tanított a Mezősámsondi Általános Iskolában. Lelkes munkájára felfigyelve bízták rá a körzet módszertani körének vezetését. Tevékenysége nemcsak az iskola kapuin belül, de a közösségben is kibontakozott. Felnőtteknek és gyerekeknek tanított színdarabot. A felnőtt csoport előadásaival a környező falvakban is felléptek nagy sikerrel. Mindig törekedett az értékteremtésre, a színvonalas munkára, legyen az évzáró ünnepély vagy nagyobb előadás. Magánéletében olyan társra lelt, aki támogatta tevékenységét, elismerte tehetségét. Három lánynak adott életet és nevelte őket, közben fáradtságot nem ismerve tevékenykedett. Részt vett 1976-ban a citeracsoport létrehozásában. A megalakult csoportnak a tanító néni fontos pillére volt Fekete Gyula matematikatanár és Szász Mária zenetanárnő mellett. Fenntartás nélkül állt be az egyszerű falusi asszonyok csoportjába, tanította a tánclépéseket, felelt a koreográfiáért. A ’90-es változások után megfiatalodott a csoport, amely ’96-ban már a tanító néni zenei irányításával jutott el Bajára, a Kisebbségek Fesztiváljára. Az ő vezetésével szerepelt a csoport a Gyöngykoszorú-talál-kozókon, falunapokon. Hagyománnyá vált március 15-e megünneplése, amelyre a csoport színvonalas műsorokkal készült. Egy ilyen Gyöngykoszorú-találkozó után tudtuk meg, hogy a tanító néni beteg, súlyos beteg. Megdöbbenve fogadtuk a hírt, de meg voltunk győződve, hogy lesz ereje legyőzni ezt az akadályt. Ő sosem panaszkodott, betegen, a kezelések utóhatásaitól elgyengülve jött közénk, és lelkesen folyt a szervezés a jubileumra. 2007 nyarán került sor a mezősámsondi citerások 30 éves találkozójára, és örömmel gondoltuk, hogy íme, igazunk lett: hisz a tanító néni jól van. Énekel, mosolyog –, lám csak, nem tudta legyőzni a betegség!... Úgy éreztük, minden rendeződött, boldogan vettünk tudomást arról, hogy legjobb citerásainknak lehetősége nyílt képviselni a csoportot Franciaországban. 2009 volt viszont az az év, amikor a tanító nénit betegsége könyörtelenül elragadta tőlünk (a csoporttól), családjától, rokonaitól és mindazoktól, akik ismerték és szerették. Sírtunk és búcsúztunk, mindenki a maga módján, a citerások énekkel és citeraszóval. Eddig a levél. Gárdonyi tanítója lámpásnak mondta magát, aki világít a sötétben. Egy hasonló habitusú pedagógus, Szakály Dezső (1903–1979) néptanító, zenét is szerző költő, hagyományápoló, szőlész-borász versben fogalmazta meg szakmai hitvallását: "Tanító vagyok. Magyar tanító. / Másnak nem sokat mond ez a két szó, / de nekem mindent. Maga az élet. / Múlt, jelen, jövő. Biztos ígéret / arra, hogy népem mellett állhatok, / dolgozó Embert, azt formálhatok. / Embert, dolgozót, aki víg s szabad, / szenet fejt, tervez, szánt, vet és arat. / Országot épít, gyógyít, muzsikál, / mint a sasmadár fönn az égben száll. / Embert, ki Úr lett a Világ fölött / a Ember maradt az emberek között. / Tervem csak egy van. Állandó s örök: / – ha a nap süt rám, ha a menny dörög – / vetni magot, a gazt irtani, / az ifjú embert úgy tanítani / ege ha borul, vagy ha kiderül: / szeresse honát "rendületlenül"! / Ez az én tervem, vágyam, álmom is. / Esküt tettem rá, és azt tartom is. / Egy nemzedéknek fogom a kezét, / figyelem féltőn az ütőerét. / Egy nemzedéknek, mely mint szökőár, / magasra tör és emberségre vár. / Ha szíve dobban, aztis érzem én. / Ha könnye perdül, az is az enyém. / Örömét, búját osztva viselem.../ Így, csak így teljes az én életem. / Érettük élek, érettük halok, / mert magyar vagyok, tanító vagyok." Ezt a szemléletet vallotta Fekete Margit is. Ezért élt, és ezért tisztelik, becsülik ma is, amikor nem lehet már kedves muzsikáló-daloló sámsondi népe körében. Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
